2014. július 24., csütörtök

R U Crazy?! 14.rész

- Mi van Mar, elvitte a cica a nyelvedet? - Nem engedett a gúnyos hangneméből, sőt, csak durvább lett.
- Patrick! - Ennyit tudtam kinyögni. Utáltam magam.
- Most komolyan azt hitted, hogy kellesz neki? - Mosolyodott el Keith. Lekicsinylően méregette a volt legjobb barátját. - Ugyan már!
- Keith, fejezd be! - Szóltam rá. Rám se hederített.
- Fogd be a pofádat! - Ugrott neki P. Ütni kezdték egymást.
- Fiúk fejezzétek be! Hagyjátok abba! - Sikítottam.
Végül két arra járó rendőr szedte szét őket. 
Nagyon kicsin múlt, hogy be ne vigyék a két srácot.
- Itt meg mi történt? - Jelent meg Lisa, Katie, Amy és Emily.
Senki nem válaszolt. Patrick és Keith engem figyelt, én pedig a szemben lévő nagy épületet tanulmányoztam inkább.
- Ti mit kerestek itt? - Fújtam ki a visszatartott levegőt.
- Éppen hozzád indultunk, el akartunk hívni shoppingolni. - Katie úgy meredt rám, mint aki most látott először fehér embert.
- De úgy látszik mással vagy elfoglalva. Illetve másokkal. - Amy nem bírta megállni.
- Aha, menjünk. - Mondtam és elindultam. Vagyis elindultam volna, ha Patrick nem ránt vissza. 
- Most velem jössz. Velem beszélted le a mai napod, nem? - Éreztem a szorításán milyen ideges.
Nem ellenkeztem. Egy mellékutcában állt meg.
- Lefeküdtél vele. - Meredt rám. - Elhívtál, hogy végre végleg ott hagyd a picsába, de nem, neked helyette feltétlenül meg kellett baszatnod magad vele! - Akadt ki.
- Patrick, tudom, de..
- Nem akarom hallani, Mar. Bocs, Mary. Elvégre csak Keith hívhat Marnek. - Mielőtt válaszolhattam volna, egy ismerős hangot hallottam meg.
- Hát ti meg mit keresek itt? És miért kiabáltok? - Quinn totál lesokkolt.
- Te mit keresel itt? - Kérdeztem vissza. - Úgy tudtam utálod az ezen a környéken élő embereket.
- Én kérdeztem előbb!
- Hacsak.....Chris miatt vagy itt?! 
- Mary, már megint hülye vagy! Mondtam, hogy az egy seggfej! - Vágott vissza a nővérem.
- Fura, akkor miért jársz azzal a seggfejjel? - Chris Quinn arcát fürkészte.
- Na jó, mi van?! - Akadtam ki. - Ti jártok? - Visítottam. A nővérem inkább egy szó nélkül karon ragadta a srácot és elsietett.
- Oké. Patrick. - Fordultam felé. - Bocs, hogy ribancként viselkedtem, de..
- Tudod mit? Egyezünk ki valamiben. Ha kibírod, hogy két hétig nem mész Keith közelébe, hívj fel. - Vágta rá gúnyos vigyorral az arcán. - Örülök, hogy megismerhettelek, Mary. Tényleg, kár, hogy többet nem beszélünk. - Ezzel elment.
Szép lassan haza sétáltam.
A mi sulinkban szokás "kitüntetéseket" osztogatni egymásnak. Vagyis inkább megszavazni.
Soha életemben nem szerepeltem rajta. Kivéve akkor.
Igen, én lettem az év ribanca.
És erre a posztra Patrick jelölt.
- Ezt most komolyan gondoltad? - Rontottam be az osztályba, amint megkaptam a papírt. - Hogy lehetsz ekkora tahó?! 
- Mary, nyugi. - Mondta Lisa, de lelöktem magamról a kezét.
- Te rohadtul nem szólalhatsz meg, mert ha te nem vagy nincs ez az egész! Miattad kezdődött minden! MINDEN! - Ordítoztam és a végén pofon vágtam. - Nem vagy más mint egy öntelt, senkiházi, balfasz!
- Tényleg?! Meséld már el, hogy egy hét alatt hány sráccal keféltél! Mert mindegyikről tudok, Mar! Hét nap alatt 11 srác nem kis teljesítmény, gratulálok! - Vágott vissza. Azt hittem, ott helyben összeesek.
 
  

2014. július 4., péntek

R U Crazy?! 13.rész

Öklendezni kezdtem.
Szó szerint rosszul lettem.
Hogy lehet valaki ennyire gerinctelen? Erre a mai napig nem jöttem rá.
A szemembe hazudott. Ő a "barátnőm". És most jól érzi magát az exem ágyában.
- Halló?
- Szia. Ráérsz? Igen? Szupi! Legyél a házunknál 10 percen belül, sziamia! - Nyomtam ki a telefont. Ha ribanc kell, hát legyen, az leszek. Felvettem a kedvenc bőrnacimat és egy mellkidobós felsőt. Kisminkeltem magam és siettem ki a lakásból.
Patrick leesett állal bámult.
- Oké, most álmodok vagy mi a fasz? - Szólalt meg.
- Neked is szia. - Mondtam élesen.
- Csá. Megtudhatom, hogy miért rángattál ide?
- Keith és Di kavarnak. - Vágtam rá.
- Mi van?! - Meredt rám. - Ó! És te most féltékennyé akarod tenni?
- Pontosan. - Bólintottam. - Nem is vagy te olyan hülye.
Fél óra sem telt el, és megtaláltuk Keith-t. Odasétáltam hozzá.
- Mit akarsz, Mar? - Nézett rám hulla fáradtan.
- Nem is tudom... - Játszottam az agyam. - Kezdjük a tegnapi mutatványoddal. Pia és fű. Wow, nagyon kreatív vagy. - Bólogattam elismerően.
- Miért basztam volna végig a fél iskolát? - Vágott vissza.
- Ezt kurva gyorsan fejezd be. Egy emberrel feküdtem le. És ezt te is megtetted. - Emeltem meg a hangom.
- Igen, bazdmeg, a legjobb haverom! Jobbat nem is választhattál volna szexpartnernek! - Kiabált. Mindenki minket figyelt. Patrick viszont eltűnt. Újra Keithre emeltem a tekintetemet. Remegett a dühtől.
Lesmároltam. Nem tudom miért, de megtettem. Lehet, hogy csak megakartam nyugtatni.
Nem ellenkezett. Nem tudom, hogy kerültünk oda, de a kávézó mosdójában találtam magunkat.
Nem kellett volna. Erre akkor jöttem rá, mikor megláttam Patrick-et.
Az arcára volt írva. De nem mondott semmit, csak nézett. Keith is észrevette. A feszültség vibrált köztük. Balhé készülődött.
- Ezt most komolyan gondoltad? - A "szexpartnerem" tekintete nem engedte el az enyémet.

2014. július 3., csütörtök

R U Crazy?! 12.rész

- Mary? - Meredt rám Benjamin.
- Ben, én...Én..- Sírtam el magam. Keith még mindig nem vett észre.
- Gyere! - Ültetett be az autóba a legjobb barátom.
- Elbasztam. Ben, én tényleg nem akartam, csak túl sok volt és.. - Mondtam elfúló hangon.
- Mary! Nyugodj meg, vegyél  egy mély levegőt! És most az elejétől. - Muszáj volt elmesélnem neki.  - Ó, baszki. - Morogta.
- Kösz, most megnyugtattál. - Vágtam oda gúnyosan és már nyitottam az ajtót.
- Mary. Ha most kiszállsz a kocsiból úgy, hogy rosszba vagyunk, nem érdekel mennyire fog fájni, soha többé nem beszélek veled. - Nos, így történt, hogy elvesztettem a legjobb barátomat. Egy ember volt, aki, ha egy nagyon kicsit is, de feltudott volna dobni. De nem akartam beszélni vele. Elég bajt okozott már a puszta jelenlétével is. Szóval már csak egy választásom maradt. Berúgni, de kegyetlenül.
Másnap az egyik évfolyamtársam ágyában ébredtem. A nevét azóta se jegyeztem meg.
Délután értem haza. Persze anyám már halálra aggódta magát.
Szokás szerint leintettem, majd letusoltam.
- Jé, téged el lehet érni? - Szólalt meg a vonal végén Amy gúnyos hangja.
- A. Ne most! - Dőltem végig az ágyamon és a párnába fúrtam az arcom.
- Figyelj, nem basztatnálak, ha nem kéne aggódnom érted! - Vágta rá.
- Jó, bocs. Csak.. - És ekkor beugrott valami.
Méghozzá a lány, akivel tegnap láttam Keith. Aki nem más volt, mint...
Diana.

2014. június 6., péntek

R U Crazy?! 11.rész

Pofon vágtam. Nem akartam, de megérdemelte.
- Mary, várj meg! - Szólt utánam Patrick, de nem álltam meg. Végül elkapott. Ütöttem, rugdostam, majd hagytam, hogy megöleljen. Végül elsírtam magam. - Jól van. Semmi baj. - Csitítgatott. Vagy 10 percig álltunk ott, némán.
- Oké, jól vagyok. - Húzódtam el. - Haza. Kell. Mennem. - Nyögtem ki, majd elfutottam.
Keith arckifejezése mindent elárult. Lehet, hogy elcseszte, de én rátettem egy lapáttal. 
- Szia. Mi volt a suliban? - Köszöntött apám.
- Mi közöd hozzá?! És amúgy is, mit keresel itt? - Vágtam oda.
- Eljegyeztem.
- Hogy mi van?! - Akadtam ki. - Épp hogy elváltatok anyuval és te már is elakarod venni azt a hülye kurvát?! Takarodj innen!
- Mary...
- TAKARODJ, LÁTNI SEM BÍRLAK! - Ordítoztam és a szobámba futottam.
- Jól vagy? - Hívott fel Katie.
- Nos, lássuk csak...Keith gyűlöl, Patrick hülyének néz, anyámmal nem nagyon beszélgetek és apám el fogja venni azt a szőke, idióta ribancot. De igen, jól vagyok, kösz a kérdést.
- Jézusom Mary, ez azért durva! - Vágta rá és hallani lehetett a hangján a megdöbbenést. - Lehet egy kérdésem? Mit mondtál ma Keithnek?
- Lisa, ezt most muszáj? - Kérdeztem elfúló hangon.
- Igen, muszáj! Képzeld, nagyon nem tetszett a látvány, amint két üveg piával, füves cigivel a szájában sétálgatott az utcán!
- Mi van?! - Nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy ne boruljak ki teljesen.
- MARY! Mit mondtál neki?! 
- Azt, hogy az ő hibája,meg, hogy ő nekem ne dumáljon a tökéletes életével. Ó, és pofon vágtam.
Életemben nem kaptam még senkitől akkora lecseszést, amit akkor Lisától. 
És ehhez később csatlakozott Emily, Katie, Diana és Amy is.
- Mi van? - Vette fel a telefont.
- Beszélhetnénk? - Kérdeztem halkan.
- Mary? Hajnali 2 van, mi olyan fontos? - Benjamin hangján hallatszott a fáradtság.
- Elbasztam. Mindent. - Mondtam és hagytam, hogy a könnyeim végig gördüljenek az arcomon.
- Ezt meg hogy érted? 
- Mindegy. Majd beszélünk. Bocs, hogy zavartalak. Jó éjt! - Raktam le a telefont, Ben kiabálása ellenére.
10 percig csak ültem és gondolkoztam. Majd felugrottam, elkezdtem öltözködni és kiszöktem.
Fél óra alatt megtaláltam. 
Éppen egy másik csaj szájával volt elfoglalva. 
- Mary?

2014. május 28., szerda

R U Crazy?! 10.rész

- Megőrülök! - Hallottam meg Keith hangját, amint letelepedett Patrick ágyára. Gyorsan magam köré csavartam a törölközőt.
- Miért, mi van? - Válaszolt neki a haverja.
- Mi lenne bazdmeg?! Mary egész nap úgy csinált, mintha nem történt volna semmi köztünk! - Keith hangja a végére elhalkult.
Még vagy egy órát beszélgettek, míg végül az exem elhagyta a lakást.
- Tudod, ha legközelebb segítesz neki elmondani, hogy mekkora ribanc vagyok, azt is említsd meg neki, hogy te voltál az első, akivel lefeküdtem, mióta szakítottunk! - Rontottam ki a fürdőből és öltözködni kezdtem.
- Hova sietsz? - Meredt rám, mit sem törődve a dühkitörésemmel.
- Találgass!
- Ne már, Mar! Maradj még! - Nézett rám és őszintének látszott.
- Reggel találkozunk, Patrick! - Válaszoltam és haza siettem.
Egy hétig ezt játszottuk.
Suli után felmentünk hozzájuk, ott lefeküdtünk, én valamiért megsértődtem és haza mentem.
- Most komolyan, Mary, lefeküdtünk párszor és most akkor? - Kérdezte egyik biosz órán halkan. Legalábbis azt hittük halkan.
- Mi van? - Szólalt meg Keith. Egyszerre fordultunk felé. - Hogy mit csináltatok párszor?!
- Keith... - Kezdtem, de Patricket méregette.
- És mégis, hogy történt, Haver? - Az utolsó szót szinte köpte.
- Nyugi van ember, csak kipróbáltam, hogy tényleg olyan jó-e, mint ahogy mondtad. - Mosolyodott el hűvösen.
- Mi van? - Most én akadtam ki. De mielőtt Patrick válaszolhatott volna, Keith neki esett. Egy darabig ütötték egymást, mire szét lehetett szedni őket.
Az igazgatóiban kötöttünk. Arról fogalmam sincs én miért voltam ott. Büntiből az egészt délután a suliban kellett töltenünk. Hárman, egy teremben.
- Mióta megy ez? - Szólalt meg hirtelen a volt barátom. Nem válaszoltunk. - Kérdeztem valamit! 
- Egy hete. - Vallottam be, de nem néztem rá.
- Wow, te tényleg egy kurva vagy! - Mondta fél perc sokk után. Sírni akartam, de inkább erősen lehunytam a szemem és hallgattam az óra kattogását.
- Te sem vagy jobb. - Jelentette ki Patrick alig hallhatóan. - Tudod, ha te nem hagytad volna, hogy azok a kis kurvák az öledbe üldögéljenek és flörtölgessenek veled, Mary se érezte volna annyira szarul magát és nem mászott volna rám.
- Szerintem nem kérdeztelek. - Húzta össze a szemét Keith.
- Szerintem meg igaza van! - Vágtam rá. - Nem kell mindent elhinni, amit mondok! Ha azt mondom sok vagy nekem, akkor éppenséggel szükségem van rád. De úgy látszik erre te rohadtul nem tudsz rájönni magadtól, úgyhogy tök mindegy. - Sétáltam ki a teremből.
- Várj, te most azt akarod mondani, hogy az én hibám? - Jött utánam K. Némán bólintottam. - Hát már bocs, Én, ellentétben Veled, nem feküdtem le senkivel!
- És ezt most higgyem el? - Flegmultam. - Sajnálom, nem megy! 
- Mégis miért nem?! - Akadt ki teljesen.
- Mert TE, TE vagy! Akár tetszik, akár nem! - Kiabáltam. - És mindketten tudjuk, hogy nem fogsz megváltozni, főleg nem a kedvemért! Úgyhogy ne te legyél kiakadva, a rohadtul tökéletes életeddel, a tökéletes családoddal együtt!

2014. május 26., hétfő

R U Crazy?! 9.rész

Tudjátok, anyám nem hazudott. Én pedig nagyon rosszul viseltem. Sajnos ezt azokon töltöttemki, akiket szerettem.
- Mar, állj már le! Úgy viselkedsz, mint egy olcsó ribanc! - Ordított utánam Keith.
- Tudod mit? Akkor hagyj békén! Én is jobban járok és te is! - Kiabáltam vissza.
- Neked teljesen elment az eszed?!
- Hagyj élni! Nem hagysz lélegezni! - Megdöbbent. Majd a döbbenet helyét szomorúság vette át. - Keith! - Szóltam halkan. - De csak megrázta a fejét.
- Nem hagyjalak lélegezni? Akkor elmegyek! Csak kérned kellett volna! - Gúnyos mosolyt vettet rám, majd hátat fordított és elindult. - Holnap estig takarítsd el a cuccodat a házamból! Én addig nem leszek otthon!
Könnyektől fuldokolva sétáltam hazáig.
- Mi történt? - Futott oda anyám hozzám.
- Hagyj békén! Mindent tönkre tettetek! - Löktem el magamtól és befutottam a szobámba.
Egy hétig nem mentem suliba.
- Mary! - Állított meg Lisa a folyosón. Fáradtan meredtem rá. - Figyelj, nem fogok hazudni, mindenki téged fog bámulni, és sok mindenki utálni fog. A legtöbb hülye picsa rá mászik Keithre, aki hagyja. Egyszóval szar a helyzet. Már csak az a kérdés: Túl fogod élni? - Meredt rám aggódva.
- Hát most kiderül. - Vettem egy mély levegőt és elindultam.
Amint megpillantottak a többiek, néma kuss lett. Minimum 8 olyan lány volt ott, akiket még soha nem láttam. Keith arcán egy pillanatig kavarogtak az érzelmek, majd gúnyos mosolyra húzta a száját és lesmárolta az éppen az ölében ülő csajt. Hánynom kellett, de felemelt fejjel sétáltam a helyemre.
- Odanézzenek! Mary visszatolta a seggét az iskolába! - Vigyorgott rám Patrick.
- Nem vagy vicces!
Többet nem szóltam hozzá a suliban.
- Gyere! - Ragadta meg a kezem az utolsó óra után. Hagytam magam.
- Hova megyünk? - Néztem rá furán.
- Először feldobjuk a cuccunkat hozzánk, aztán meglepi. - Mosolygott hátra. Nem sokára fel is értünk.
- Szép kéró! - Mondtam, mikor beléptem a szobájába.
- Kösz.
- Muszáj elmenni arra a meglepi helyre? - Húztam ravasz vigyorra a számat, majd becsuktam a szobája ajtaját.
- Biztos jól va....- Kezdte, de beleültem az ölébe és lesmároltam, miközben eldőltünk a franciaágyon.  

2014. május 7., szerda

R U Crazy?! 8.rész

Eltelt egy hónap, de a pletykák tovább terjengtek. Mi pedig nem zavartattuk magunkat. Elérkeztünk a szilveszterhez. Az osztály úgy döntött, hogy közösen elmegyünk bulizni. Én személy szerint nem ismertem a helyet, de a többiek azt mondták, hogy az a legjobb, tehát belementem.
Iszogattunk, táncoltunk és iszogattunk. Aztán jött a visszaszámlálás.
- 3, 2, 1...- És akkor csókolj meg valakit. Nos, mellettem Keith állt.
Nem akarok hazudni, rohadt jól csókolt. Nem akartuk elengedni egymás ajkát.
- Mar.. - Nézett a szemembe. Elvesztem a kék szemeiben.
- Menjünk el innen. - Mondtam, mire bólintott. Amint kiértünk ezerszer jobban éreztem magam.
- Hová menjünk? - Kérdezte érdeklődve.
- Nem tudom. Van nálatok otthon valaki?
-Nincs. - Meredt rám furán, de a tekintete megcsillant.
- Akkor induljunk. - Tudtam, hogy tetszik neki az ötlet.
Az utat csendben tettük meg. Nem tudom, hogy a pia vagy csak az izgalom miatt, de szédültem és vert a víz. Mikor felértünk Keith körbevezetett. Utoljára a szobáját mutatta meg. Nekiestem. Először lesokkolódott, majd viszonozta a csókot. Az ágyhoz hátráltunk. Szinte leszabtam róla a ruhát, de ő sem kímélt. Mikor már semmi nem volt rajtunk, elhelyezkedett felettem. Teste az enyémhez simult, majd megtörtént az, mire egész este vártam. A karjaiban aludtam el.
Másnap reggel arra keltem fel, hogy kimászott az ágyból. Végig néztem ahogy felveszi az alsó gatyáját és a nadrágját.
- Jó reggelt! - Mosolygott rám és egy csókot lehelt az ajkamra.
- Hmm. Hány óra? - Kérdeztem kómásan. Végül felkaptam magamra a pólóját és a bugyimat, majd kimentünk a konyhába. Ezzel csak annyi probléma volt, hogy a konyhaasztalnál már az anyja reggelizett.
- Jó reggelt! - Köszöntem és eléggé kínosan éreztem magam.
- Anyu, ő itt Mary, Mary, ő itt az anyám, Isabel. - Mutatott be minket egymásnak Keith.
- Á, Mary, nagyon sokat hallottam már rólad! - Kacsintott rám, mire fülig pirultam. De nem csak én.
- Kösz, anya, én is szeretlek! - Forgatta meg a szemét K.
Délután mentem haza.
- Szia. Milyen volt a buli? - Köszöntött anyám.
- Háát...Összejöttem Keithszel. - Loptam egy szelet sütit a tányérról.
- Mit hallok? - Jelent meg apám is a konyhába.
- Neked is szia.
- Mikor akarod bemutatni nekünk? -  Le se szarta, hogy mit mondtam.
- Hagyjad már azt a lány! - Soha nem hallottam anyámat még így beszélni apámmal. És elkezdtek veszekedni.
Halkan belopóztam a nővérem szobájába.
- Quinn! Mégis mi a franc folyik itt? - Támadtam le.
- Mi lenne? Veszekednek, mint általában.
- De ennyit és így soha nem szoktak! - Meredt rá.
- Hugi, már vagy két hónapja ez megy! - Rázta meg Quinn a fejét, majd kiküldött a szobából.
- Nem érdekel, elválok! - Hallottam meg anyám kiáltását.